Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter 2026. július 25-én azt közölte, hogy az Eximbank után a tárca felügyelete alá tartozó állami vállalatokat is egyenként átvilágítják. A bejelentés szerint dokumentumokat, szerződéseket és korábbi döntéseket vizsgálnak, az indokolt ügyeket pedig továbbítják az illetékes hatóságoknak.

Az ígéret közpénzügyi szempontból jelentős, de jelenleg inkább vizsgálati szándék, mint ellenőrizhető program. Nem nyilvános az érintett vállalatok teljes listája, a megbízások jogi alapja, az egységes módszertan, a vizsgálók személye, a költségek, a határidők, a minőségbiztosítás vagy az eredmények közzétételének rendje.

A tulajdonosi ellenőrzés nem rendkívüli feladat

Az állami vállalatok tulajdonosi joggyakorlója nem passzív részvényes. Az állami vagyonról szóló törvény alapján az állami vagyonnal úgy kell gazdálkodni, hogy annak működtetése hatékony legyen, állaga és értéke megmaradjon vagy gyarapodjon, a szerződések pedig az állam számára a lehető legkedvezőbb eredményt szolgálják.

Az állami tulajdonú társaságoknál ezen túl kötelező vagy vállalható belső kontrollrendszer működik. A hatályos kormányrendelet kontrollkörnyezetet, integrált kockázatkezelést, kontrolltevékenységeket, információs rendszert és monitoringot ír elő. A vezetőnek értékelnie kell a kontrollrendszert, a megfelelésért felelősnek jelentést kell készítenie, a belső ellenőrzésnek pedig vizsgálnia kell többek között a vagyongazdálkodást, a stratégiai és operatív döntéseket, a szerződéseket és a számonkérhetőséget.

Ezért az első kérdés nem az, hogy lehet-e minisztériumi átvilágítást végezni. Tulajdonosi ellenőrzésre szükség van, és annak rendszeresnek kellene lennie. A lényegi kérdés az, hogy a mostani, rendkívüli vagy átfogó vizsgálat miben több a társaságok saját belső kontrolljánál, a felügyelőbizottság munkájánál és a tulajdonosi joggyakorlás rendes információs rendszerénél.

Ha a minisztérium csak utólag, politikai fordulat után kezdi el egyenként felnyitni a szerződéses és döntési iratokat, az a korábbi tulajdonosi kontroll működéséről is felvet kérdéseket. Egy jól működő rendszerben a nagy értékű, magas kockázatú vagy szabálytól eltérő ügyleteknek már a döntés előtt és a teljesítés alatt is láthatónak kell lenniük.

Mitől különbözik a minisztériumi vizsgálat az ÁSZ ellenőrzésétől?

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlésnek alárendelt, más szervezetektől független pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv. Általános hatáskörrel ellenőrzi a közpénzekkel és a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, és vizsgálhatja az állami tulajdonú gazdasági társaságok vagyonérték-megőrző, vagyongyarapító tevékenységét, valamint az állami vagyont érintő szerződéseket.

A minisztériumi átvilágítás ezzel szemben tulajdonosi-irányítási eszköz. Előnye, hogy gyorsan elrendelhető, közvetlenül hozzáférhet a tulajdonosi információkhoz, és azonnali személyi, szervezeti vagy szerződéses intézkedéseket alapozhat meg. Hátránya, hogy a vizsgáló és a vizsgált szervezetek ugyanahhoz a kormányzati-tulajdonosi rendszerhez tartozhatnak, ezért az intézményi függetlensége nem azonos az ÁSZ-éval.

A két ellenőrzési forma tehát nem helyettesíti egymást:

  • a tulajdonosi vizsgálat a tulajdonosi felelősség gyakorlásának része;
  • a társasági belső ellenőrzés a szervezet saját kontrollja;
  • a felügyelőbizottság a társaság működésének tulajdonosi ellenőrző testülete;
  • az ÁSZ külső, törvényi és parlamenti hátterű közpénzügyi ellenőrzést végez;
  • a nyomozó hatóság büntetőjogi gyanú esetén jár el;
  • a könyvvizsgáló a beszámoló megbízhatóságát és jogszabályi megfelelését vizsgálja, nem általános korrupciós nyomozást folytat.

Az „átvilágítás” szó ezek közül egyiket sem azonosítja pontosan. A nyilvánosságnak tudnia kell, melyik funkcióról van szó.

Egységes vagy vállalatspecifikus módszertan kell?

A tárca alá tartozó társaságok eltérő tevékenységet, kockázatot és közfeladatot hordozhatnak. Egy banknál a hitelkockázat, a biztosítéki rendszer, a tőkekövetelmény és az állami kezesség a központi kérdés. Egy energetikai vállalatnál az ellátásbiztonság, a beruházási költség, a kereskedelmi pozíció és a műszaki kockázat. Egy fejlesztési vagy turisztikai társaságnál a támogatások, beszerzések, ingatlanügyletek és teljesítménymutatók kerülhetnek előtérbe.

Ezért kizárólag egységes ellenőrzőlista nem lehet elég. Ugyanakkor teljesen eltérő, vállalatonként szabadon kialakított vizsgálatok sem hasonlíthatók össze, és könnyen szelektívvé válhatnak.

Egy számonkérhető rendszernek két szintre van szüksége.

Minden vállalatra közös minimum

  • tulajdonosi és vezetői döntési rend;
  • nagy értékű és kivételes szerződések;
  • közbeszerzések és versenyeztetések;
  • kapcsolt felek és összeférhetetlenség;
  • vezetői javadalmazás és prémiumok;
  • belső kontroll, megfelelés és belső ellenőrzés;
  • kockázatkezelés és intézkedési tervek;
  • állami támogatás, kezesség és költségvetési kitettség;
  • vagyonérték-megőrzés és eredményesség;
  • korábbi könyvvizsgálói, felügyelőbizottsági, ÁSZ- és hatósági megállapítások végrehajtása.

Vállalatspecifikus modul

A közös minimumot ki kell egészíteni az adott társaság ágazati, műszaki és szabályozási kockázataival. Bankot nem lehet ugyanazzal a szakmai mélységgel vizsgálni, mint atomerőművi projektcéget, szerencsejáték-szervezőt, energetikai hálózatüzemeltetőt vagy turisztikai ügynökséget.

Az egységes alap biztosítja az összehasonlíthatóságot; a vállalatspecifikus modul a szakmai érdemet.

Ki végzi, mennyiért, és ki ellenőrzi az átvilágítókat?

A korábbi, külgazdasági intézményekre kiterjedő vizsgálatról szóló közlés külső szakértők és jogi tanácsadók bevonását említette. A most bejelentett teljes vállalati körnél azonban nem nyilvános, hogy minisztériumi munkatársak, belső ellenőrök, állami tanácsadó szervezetek vagy külső cégek végzik-e a munkát.

Ez nem technikai részlet. Külső szolgáltató bevonása indokolt lehet speciális banki, energetikai, forenzikus informatikai vagy nemzetközi jogi tudás miatt. A köztulajdonú társaságok belső kontrolljáról szóló rendelet maga is lehetővé teszi külső szakértő bevonását, és összeférhetetlenségi szabályokat ír elő.

De ha magán-tanácsadók vizsgálják az állami vállalatokat, nyilvános kérdéssé válik:

  • milyen eljárásban választották ki őket;
  • mekkora díjazást kapnak;
  • dolgoztak-e korábban a vizsgált társaságnak, annak vezetőinek vagy szerződéses partnereinek;
  • hozzáférnek-e üzleti titkokhoz, személyes vagy minősített adatokhoz;
  • hogyan dokumentálják a bizonyítékok eredetét és változatlanságát;
  • ki ellenőrzi a szakmai következtetéseiket;
  • viselnek-e felelősséget téves vagy megalapozatlan megállapításért;
  • a megbízásuk tartalmaz-e sikerdíjat vagy más, eredményhez kötött ösztönzőt.

A vizsgálók függetlensége nem attól lesz biztosított, hogy „külsősök”. Az összeférhetetlenséget nyilatkozatokkal, előzetes átvilágítással, rotációval, szakmai minőségbiztosítással és ellenőrizhető megbízási feltételekkel kell kezelni.

Mit tanít az Eximbank-ügy?

A minisztérium 2026. július 24-én négy, összesen ezermilliárd forintot meghaladó Eximbank-finanszírozási ügyben tett feljelentésről számolt be. A kormányzati közlés nagy kockázatú konstrukciókról, gyenge biztosítékokról, egyes belső szabályoktól való eltérésekről és jelentős állami kezességekről írt.

Ezek a minisztérium átvilágításának állításai és a feljelentések alapjai, nem jogerős ténymegállapítások. A feljelentés nyomozást kezdeményezhet, de nem bizonyítja, hogy bűncselekmény történt vagy ki felel érte.

Az ügy mégis megmutatja, mit kellene dokumentálnia minden további vizsgálatnak:

  • mikor és ki kezdeményezte az ügyletet;
  • milyen szakmai előterjesztés készült;
  • milyen kockázati és jogi ellenvélemény volt;
  • ki tért el a belső szabályoktól, és milyen felhatalmazással;
  • mely testület vagy tulajdonosi joggyakorló hozta meg a döntést;
  • milyen biztosíték, állami kezesség és várható gazdasági haszon állt mögötte;
  • hogyan követték nyomon a teljesítést;
  • mikor észlelte a belső kontroll a problémát;
  • milyen intézkedés maradt el.

Ha az átvilágítás csak a látványos ügyeket emeli ki, de nem mutatja meg a hibás kontrollfolyamatot és annak javítását, akkor nem rendszerszintű ellenőrzés, hanem ügylista marad.

Mi legyen nyilvános?

Az állami vállalatok üzleti titkokat, személyes adatokat, banktitkot, energetikai vagy biztonsági szempontból érzékeny információkat kezelhetnek. Nem várható el minden irat teljes közzététele.

A nyilvánosság azonban ezek védelme mellett is megkaphatja:

  • a vizsgált vállalati kört;
  • az átvilágítás jogi és tulajdonosi mandátumát;
  • az egységes módszertant és vállalatspecifikus vizsgálati területeket;
  • a vizsgálók nevét vagy legalább szervezeti típusát, kiválasztási eljárását és díjazási keretét;
  • a határidőket és jelentési rendet;
  • az összeférhetetlenségi és minőségbiztosítási szabályokat;
  • a fő megállapításokat és az érintettek érdemi válaszait;
  • a hatósághoz továbbított ügyek számát és jogi indokát;
  • az intézkedési terveket, felelősöket és végrehajtási határidőket;
  • az utánkövetés eredményét.

Az ÁSZ 2026 júliusában külön összefoglaló elemzést is közzétett az állami tulajdonú társaságok ellenőrzési tapasztalatairól. Egy minisztériumi programnak indokolt lenne bemutatnia, hogyan használja fel a már meglévő számvevőszéki megállapításokat, és miben végez eltérő vagy mélyebb vizsgálatot.

A feljelentés nem lehet az egyetlen teljesítménymutató

A miniszteri közlés szerint az indokolt megállapításokat továbbítják a hatóságoknak. Ez szükséges lehet, de az átvilágítás eredményessége nem mérhető kizárólag a feljelentések számával.

Egy állami vállalatnál lehet súlyos probléma anélkül is, hogy bűncselekmény történt volna: rossz stratégia, gyenge beszerzés, indokolatlan költség, hiányos kockázatkezelés, nem számonkért vezetői prémium, elmaradt beruházás vagy nem teljesített közfeladat. Ezekre szervezeti, polgári jogi, munkajogi, tulajdonosi vagy szabályozási válasz szükséges.

Ugyanígy a feljelentés sem igazolja automatikusan az átvilágítás szakmai helyességét. A hatóság elutasíthatja, megszüntetheti a nyomozást, vagy más jogi minősítést alkalmazhat. Ezért a vizsgálatnak külön kell választania:

  • a bizonyított dokumentumtényezőt;
  • az ellenőri értékelést;
  • a szerződéses vagy belső szabályszegést;
  • a vagyoni hátrány számítását;
  • a személyes vezetői felelősséget;
  • a büntetőjogi gyanút.

Jól hangzó ígéretből ellenőrizhető program

Az összes minisztériumi állami vállalat egyenkénti átvilágítása önmagában nem felesleges párhuzamosság. A tulajdonosi joggyakorlónak kötelessége ismerni és ellenőrizni a rábízott vagyont. Ez azonban nem teszi szükségtelenné a társasági belső kontrollt, a felügyelőbizottságot, a könyvvizsgálatot vagy a független Állami Számvevőszéket.

A bejelentés akkor válik számonkérhető közpénzügyi programmá, ha a minisztérium megmondja: pontosan mely cégeket, milyen időszakra, milyen közös és ágazati szempontok szerint, kik, milyen díjazásért és milyen függetlenségi garanciákkal vizsgálnak. Ugyanilyen fontos, hogy a megállapításokat ne csak hatósági feljelentések, hanem nyilvános intézkedési tervek és követhető szervezeti reformok kövessék.

A végső kérdés nem az, hogy lesz-e újabb átvilágítás. Hanem az, hogy az állam felépít-e olyan folyamatos tulajdonosi és külső ellenőrzési rendszert, amelyben a nagy kockázatú döntések nem évekkel később, politikai váltás után, hanem már az előkészítéskor láthatóvá és számonkérhetővé válnak.