A pénzügyminiszter közlése szerint közel ötven pályázat érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki tisztségére. A jelentkezési szakasz lezárult, formai és tartalmi előszűrés, majd személyes interjúk következnek, a döntés határideje pedig augusztus 28.

Az ötvenes szám első látásra erős versenyt sugall. Mégsem lehet belőle azt a következtetést levonni, hogy automatikusan a lehető legjobb NAV-elnök kerül kiválasztásra. A pályázat olyan emberek között teremt versenyt, akik ismerték a felhívást, vállalták a jelentkezést, a rövid határidőn belül összeállították az anyagukat, és elfogadták a tisztséggel járó politikai, szakmai és személyes kockázatot. Ez nem feltétlenül azonos a teljes lehetséges vezetői körrel.

A közérdekű kérdés ezért nem az, hogy sok vagy kevés pályázat érkezett. Hanem az, hogy a folyamat valóban képes-e azonosítani a NAV feladatához leginkább illő vezetőt, és a végső döntés rekonstruálható szakmai mérlegelésen vagy előre kialakított politikai választáson alapul-e.

A NAV vezetője nem egyszerűen egy nagy szervezet főigazgatója

A NAV egyszerre adóhatóság, vámhatóság, rendészeti és bűnügyi feladatokat ellátó szervezet, valamint az állami bevételek beszedésének egyik legfontosabb intézménye. Döntései vállalkozások működését, magánszemélyek vagyonát, büntetőeljárásokat, határforgalmat és a teljes költségvetés mozgásterét érintik.

A vezetőnek ezért több, egymással részben feszültségben álló követelményt kell összehangolnia:

  • hatékonyan be kell szednie a jogszerűen járó bevételeket;
  • fel kell lépnie az adóelkerülés és a költségvetési csalás ellen;
  • biztosítania kell az adózók tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát;
  • működtetnie kell a vám- és pénzügyőri szervezetet;
  • felelősen kell kezelnie rendkívül nagy adatállományokat;
  • védenie kell a szervezetet a korrupciótól és a politikai célú ügykiválasztástól;
  • tovább kell fejlesztenie az automatizált, digitális és adatalapú adóigazgatást.

A kiválasztásnak ezért nem kizárólag általános vezetői tapasztalatot vagy szakmai ismertséget kell mérnie. Azt is meg kell mutatnia, hogy a jelölt hogyan döntene olyan helyzetben, amikor a gyors bevételi vagy politikai eredmény ütközik a jogállami eljárással, az adózói jogokkal vagy a bizonyítékok korlátaival.

Mitől jobb egy nyílt pályázat a közvetlen kinevezésnél?

A nyílt pályázat több valódi előnyt kínálhat.

Először: szélesebbre nyithatja a jelölti kört. Nemcsak a minisztérium vagy a kormány által személyesen ismert közigazgatási vezetők jelentkezhetnek, hanem adóigazgatási, pénzügyi, technológiai, rendészeti vagy nagyvállalati tapasztalattal rendelkező külső szakemberek is.

Másodszor: írásban összevethetővé teheti a vezetői elképzeléseket. Ha minden jelölt szakmai programot nyújt be, megvizsgálható, hogyan látja a NAV szervezeti problémáit, a digitalizációt, az ellenőrzési prioritásokat, az ügyfélkapcsolatokat és a belső integritást.

Harmadszor: rögzítheti az előzetes minimumfeltételeket. A végzettség, vezetői tapasztalat, nyelvtudás, összeférhetetlenség és nemzetbiztonsági alkalmasság ellenőrizhetőbb, ha nem egy konkrét személy utólagos igazolására, hanem előre meghirdetett szabályokra épül.

Negyedszer: dokumentált időrendet teremt. Utólag megállapítható, mikor hirdették meg a tisztséget, hány pályázat érkezett, kik végezték az előszűrést, mikor voltak az interjúk és mikor született döntés.

Ezek valós előnyök, de csak akkor, ha a dokumentáció nem marad teljesen zárt, és az értékelési szabályokat nem lehet menet közben a kívánt eredményhez igazítani.

A pályázók köre nem azonos a lehetséges legjobb vezetők körével

A pályázati rendszer alapvető korlátja az önkiválasztás. Csak az kerül a mezőnybe, aki maga jelentkezik.

Egy kiemelkedő közigazgatási vagy piaci vezető több okból sem feltétlenül pályázik:

  • nem akarja nyilvánosságra hozni érdeklődését egy bizonytalan eljárásban;
  • nem tudja rövid idő alatt lezárni jelenlegi vezetői kötelezettségeit;
  • nem tartja vonzónak a közszolgálati javadalmazást vagy a politikai támadások kockázatát;
  • nem bízik abban, hogy a döntés valóban nyitott;
  • nem értesül időben a felhívásról;
  • csak célzott szakmai megkeresés esetén mérlegelné a tisztséget.

Ezért a „nyílt pályázat vagy szakmai megkeresés” szembeállítása hamis választás. A jobb rendszer a kettőt kombinálhatja. A minisztérium vagy egy független kiválasztási bizottság aktívan felkutathat alkalmas jelölteket a NAV-on belül, más közigazgatási szerveknél, a pénzügyi szektorban, a technológiai területen vagy nemzetközi adóigazgatási intézményekben, majd ugyanazon nyilvános követelmények szerint pályázatra kérheti fel őket.

Így a célzott keresés nem titkos kinevezést jelentene, hanem a jelölti kör tudatos bővítését.

Ötven jelentkező sem bizonyítja a valódi versenyt

A jelentkezések száma önmagában nem mondja meg, hány pályázó felel meg a feltételeknek, hány rendelkezik valóban releváns vezetői tapasztalattal, és hány jelent komolyan összevethető alternatívát.

Lehetséges, hogy az ötvenből csak néhány pályázat teljesíti a szakmai minimumot. De az is lehetséges, hogy több erős jelölt van, akik között valódi döntést kell hozni. Ezt csak az előszűrés módszere és a későbbi indokolás mutathatja meg.

A nyilvánosság számára ezért az összes név közzétételénél fontosabb lehet az eljárási adatok megismerése:

  • hány pályázat volt formai szempontból érvényes;
  • hány jelölt teljesítette a szakmai minimumot;
  • milyen szempontok alapján készült a rövidlista;
  • kik végezték az értékelést;
  • alkalmaztak-e pontozást és milyen súlyokkal;
  • hogyan vizsgálták az összeférhetetlenséget;
  • hány személyes interjút tartottak;
  • készült-e egységes jegyzőkönyv és értékelőlap.

Ezek nélkül az ötven jelentkező kommunikációs adat marad, nem a verseny minőségének bizonyítéka.

A pályázat akkor lehet színjáték, ha az eredmény előre eldőlt – de ezt jelenleg nem tudjuk

A felmerülő szerkesztőségi kérdés jogos: valódi kiválasztás történik, vagy a pályázat csak egy korábban meghozott személyi döntést legitimál?

Erre a folyamat jelenlegi szakaszában nincs bizonyított válasz. A nyílt felhívás léte és a jelentkezők száma önmagában nem bizonyítja a színjátékot, de nem is zárja ki azt.

A későbbiekben több jel alapján lehet értékelni az eljárás hitelességét.

Valódi versenyre utalhat, ha:

  • előre rögzített és szakmailag indokolható értékelési rendszer működik;
  • több, eltérő háttérrel rendelkező erős jelölt kerül interjúra;
  • az értékelők összetétele és összeférhetetlensége megismerhető;
  • a kiválasztott személy vezetői programját nyilvánosságra hozzák;
  • a döntést érdemi, a többi jelölthöz viszonyított szakmai indokolás kíséri;
  • a korábban ideiglenesen vagy politikai döntéssel kijelölt vezető nem élvez bizonyíthatatlan előnyt.

Legitimáló eljárásra utalhat, ha:

  • a döntési szempontokat csak utólag vagy egyáltalán nem közlik;
  • az interjúk és értékelések dokumentálása nem ellenőrizhető;
  • egy előre ismert személyt választanak ki általános indokolással;
  • a pályázati programoknak nincs felismerhető szerepük;
  • a miniszteri döntés kizárólag korlátlan bizalmi mérlegelésként jelenik meg;
  • a sikertelen erős jelöltek elutasításának szakmai oka nem rekonstruálható.

Az eljárást tehát nem a „pályázat” szó, hanem a döntési nyomvonal minősíti.

A miniszteri döntési jog a folyamat legfontosabb kockázata

A nyilvánosan ismert feltételek szerint a pályázatok előszűrése és a személyes interjúk után a pénzügyminiszter hozza meg a döntést. A vezető kinevezése természeténél fogva kormányzati felelősség, ezért a miniszter szerepe önmagában nem rendellenes.

A kockázat abból adódik, ha a miniszteri mérlegelést nem korlátozza vagy nem teszi ellenőrizhetővé szakmai rangsor, többtagú értékelő testület és részletes indokolás. Ilyen esetben a pályázat összegyűjti az adatokat és interjúkat, de a végső választás továbbra is lényegében szabad politikai döntés marad.

A szakmai felelősség és a demokratikus elszámoltathatóság nem követeli meg, hogy a miniszter lemondjon minden döntési jogáról. Azt viszont indokolja, hogy nyilvánosságra hozza:

  • kik és milyen szakmai minőségben segítették az értékelést;
  • milyen sorrend vagy értékelési kategória alakult ki;
  • a kiválasztott személy mely követelményekben volt erősebb;
  • mely szervezeti feladatokra kapott egyértelmű mandátumot;
  • milyen összeférhetetlenségi vagy integritási kockázatokat vizsgáltak.

Az államtitkári státusz megszüntetése nem önmagában teremti meg a függetlenséget

A kormány a NAV elnökének államtitkári státuszát megszüntető változást a politikai semlegesség erősítésével indokolta. A korábbi rendszerben a NAV elnöke államtitkárként a kormányzati politikai vezetői struktúrához kapcsolódott, megbízatása pedig a kormányzati ciklus változásával is összefügghetett.

A státusz szétválasztása csökkentheti ezt a közvetlen közjogi kapcsolatot, de önmagában nem garantálja a tényleges függetlenséget. Ahhoz további kérdésekre is választ kell adni:

  • mennyi időre nevezik ki az elnököt;
  • milyen pontos okokból menthető fel;
  • nyilvános és megtámadható-e a felmentés indokolása;
  • milyen költségvetési és szervezeti autonómiája van;
  • hogyan védik a szakmai döntéseket a politikai utasítástól;
  • milyen parlamenti, bírósági, számvevőszéki és adatvédelmi kontroll működik;
  • milyen módon vizsgálható a politikailag érzékeny ügyek kiválasztásának pártatlansága.

A „nem államtitkár” jogi helyzet, a függetlenség pedig intézményi gyakorlat.

Milyen jelöltet kellene keresni?

A NAV vezetéséhez nem feltétlenül az a legjobb jelölt, aki minden szakmai területen maga a legnagyobb szakértő. Olyan vezetőre van szükség, aki megfelelően összeállított szakmai vezetői csapatot képes irányítani, és világos mércét állít az eltérő szervezeti ágaknak.

A meghallgatásokon legalább az alábbi kérdéseket érdemes lenne egységesen feltenni:

  • Hogyan választaná szét a kockázatalapú ellenőrzést a politikai vagy ágazati célú ellenőrzéstől?
  • Mit tenne, ha a miniszter egy konkrét adózó vagy politikai szereplő ügyének gyorsítását kérné?
  • Milyen mutatókkal mérné az adóbeszedés eredményességét anélkül, hogy jogszerűtlen nyomást teremtene az ellenőrökön?
  • Hogyan csökkentené a hibás határozatok és a bíróság által megváltoztatott döntések arányát?
  • Miként védené a NAV adatvagyonát és akadályozná meg a jogosulatlan lekérdezéseket?
  • Hogyan működtetné a belső korrupciós és visszaélés-bejelentési rendszert?
  • Milyen egyensúlyt teremtene a szolgáltató adóhatóság és a szigorú felügyelet között?
  • Hogyan kezelné a vám-, rendészeti, nyomozati és adószakmai területek közötti konfliktusokat?

A válaszoknak nem általános függetlenségi ígéreteket, hanem szervezeti és eljárási megoldásokat kellene tartalmazniuk.

Mit lehet nyilvánosságra hozni a pályázók jogainak sérelme nélkül?

A pályázók személyes és munkáltatói adatai védelmet igényelnek. Nem szükséges automatikusan közzétenni mind az ötven jelentkező nevét vagy teljes pályázati anyagát.

A folyamat lényegi elemei azonban személyes adatok indokolatlan nyilvánossága nélkül is megismerhetők:

  • az értékelő testület tagjai és szakmai szerepük;
  • összeférhetetlenségi nyilatkozataik;
  • az értékelési szempontok és azok súlya;
  • a formai és tartalmi szűrés összesített eredménye;
  • az interjúk egységes kérdéskörei;
  • a kiválasztott jelölt hozzájárulásával szakmai önéletrajza és vezetői programja;
  • a döntés részletes szakmai indokolása;
  • az eljárás ellenőrzését végző szerv vagy személy jelentése.

A rövidlistára került jelöltek neveinek közzététele csak megfelelő jogalappal és az érintettek jogainak figyelembevételével indokolt. A nyilvánosság célja nem a sikertelen jelentkezők megbélyegzése, hanem annak ellenőrzése, hogy a döntéshozó ugyanazt a mércét alkalmazta-e mindenkire.

A kiválasztás után kezdődik az igazi függetlenségi próba

Még egy kifogástalan pályázati eljárás sem garantálja, hogy a kiválasztott vezető később pártatlanul működik. A NAV-elnök teljesítményét olyan adatokból kell majd megítélni, mint:

  • az ellenőrzések kockázati és ágazati eloszlása;
  • a politikailag vagy gazdaságilag érzékeny ügyek kezelésének következetessége;
  • a határozatok bírósági felülvizsgálatának eredménye;
  • az adózói panaszok és jogorvoslatok alakulása;
  • a költségvetési bevételek és az adórés változása;
  • az önkéntes jogkövetés javulása;
  • a nyomozások eredménye és az ügyészségi, bírósági folytatás;
  • a belső integritási ügyek feltárása;
  • a digitális rendszerek biztonsága és az adatvédelmi incidensek száma.

A politikai függetlenség legnehezebb próbája az lesz, hogyan kezeli a NAV a mindenkori kormányhoz közel álló személyek és vállalkozások ügyeit. Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy ne váljon az előző politikai rendszerhez kötött szereplők elleni általános büntető- vagy adóhatósági eszközzé.

A pályázat lehet jó kezdet, de a bizonyítás terhe a döntéshozón marad

A közel ötven jelentkezés azt mutatja, hogy van érdeklődés a tisztség iránt. A nyílt pályázat jobb kiindulópont lehet a kizárólag informális, zárt személyi döntésnél, mert versenyt, dokumentációt és előzetes feltételeket teremthet.

De a pályázat nem minőségi tanúsítvány. Nem bizonyítja, hogy a legjobb lehetséges jelölt jelentkezett, nem helyettesíti az aktív szakmai keresést, és nem teszi automatikusan pártatlanná a miniszteri döntést.

A folyamat akkor lesz hiteles, ha a kormány nemcsak azt közli, hogy sokan pályáztak, hanem azt is megmutatja, hogyan különítette el a megfelelő, a jó és a legjobb jelölteket. A kiválasztott NAV-elnök első legitimációját nem az adja majd, hogy ő nyert egy pályázaton. Hanem az, hogy a döntés szakmai indoka ellenőrizhető, vezetői programja világos, és későbbi működésében azonos jogi mércét alkalmaz a politikai hovatartozástól függetlenül.