A parlament pénzügyi és költségvetési bizottsága nem támogatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2025. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot.

A döntés súlyos közpénzügyi és intézményi jelzés. Az NMHH jelentős költségvetéssel működő, önálló szabályozó hatóság, amelynek gazdálkodása a média- és hírközlési rendszer működésére, technológiai infrastruktúrákra és közpénzből finanszírozott feladatokra is kihat.

A bizottsági elutasítás ugyanakkor nem azonos szabálytalanság megállapításával. Ahhoz, hogy a döntés valódi parlamenti ellenőrzés legyen, pontosan láthatóvá kell tenni, mit kifogásoltak, milyen bizonyíték alapján, és milyen jogi vagy költségvetési következményt kívánnak levonni.

Az elutasítás eljárási döntés, nem automatikus ítélet

Az NMHH korábbi reakciója szerint a bizottság nem közvetlenül a zárszámadás tartalmáról hozott végleges parlamenti döntést, hanem nem támogatta a törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztését. A javaslatot ezért újra kell dolgozni vagy ismét be kell nyújtani.

Ez fontos különbség. A bizottság döntése jelezheti, hogy:

  • a benyújtott beszámoló nem volt kellően részletes;
  • egyes tételek indokolása nem volt meggyőző;
  • további iratokra és szerződésekre van szükség;
  • a bizottság más gazdálkodási vagy működési modellt kíván;
  • politikai bizalomvesztés alakult ki a hatóság vezetésével szemben.

Ezek nem azonos állítások. A közvélemény csak akkor tudja értékelni a döntést, ha a bizottság világosan megmondja, melyik történt.

Korábban konkrét, nagy összegű tételekhez kértek magyarázatot

A nyilvános beszámolók szerint a bizottság korábban kiegészítést kért többek között a személyi juttatások, a dologi kiadások, egy nagy értékű adattörlő alkalmazás, egy költségvetési transzfer, a médiaszolgáltatások költsége és egy filmes támogatás ügyében.

E kérdések közpénzügyileg indokoltak. Nagy összegű tételnél nem elegendő azt közölni, hogy a kiadás szerződés alapján történt. Ismerni kellene:

  • a beszerzés vagy támogatás célját;
  • a döntési és versenyeztetési eljárást;
  • a szerződő feleket és alvállalkozókat;
  • az egységárakat és piaci összehasonlítást;
  • a teljesítésigazolást;
  • a létrejött eszközt, szolgáltatást vagy közérdekű eredményt;
  • az eltérés okát az eredeti költségvetéshez képest.

A bizottság feladata azonban nem érhet véget a kérdések felsorolásánál. Értékelnie kell a válaszokat is, és meg kell indokolnia, miért fogadta vagy nem fogadta el azokat.

A politikai többségnek is fel kell nőnie az ellenőrzési feladathoz

Egy kormányváltás után természetes, hogy az új parlamenti többség szigorúan vizsgálja az előző időszakban működő intézmények gazdálkodását. A kritika azonban nem válhat automatikus elutasítássá.

A bizottsági tagoknak nem kell minden informatikai, médiaszakmai vagy számviteli kérdés személyes szakértőinek lenniük. De biztosítaniuk kell a megfelelő szakmai hátteret:

  • költségvetési és számviteli elemzőket;
  • közbeszerzési szakértőket;
  • informatikai és kiberbiztonsági szakembereket;
  • médiaszabályozási és hírközlési szakértőket;
  • szükség esetén független értékbecslést vagy piaci összehasonlítást.

Egy tízmilliárdos technológiai beszerzés értékarányosságát nem lehet pusztán politikai benyomás alapján megítélni. Ugyanígy a több mint száz informatikai rendszer működtetésére hivatkozó hatósági magyarázat sem fogadható el automatikusan tételes kapacitás- és költségadatok nélkül.

A bizottság indokolása maga is közérdekű dokumentum

Az ellenőrzött intézménytől joggal várható el az átláthatóság. Ugyanez vonatkozik az ellenőrző parlamenti testületre is.

A bizottságnak nyilvánosan bemutatható formában kellene rögzítenie:

  • mely beszámolási tételeket tartotta hiányosnak;
  • milyen dokumentumokat kért;
  • mit adott át az NMHH;
  • mely válaszokat fogadta el;
  • melyeket és milyen szakmai okból utasította el;
  • szükségesnek tart-e ÁSZ-, közbeszerzési, hatósági vagy büntetőjogi vizsgálatot;
  • milyen módosítás után tartaná benyújthatónak a beszámolót.

Enélkül az elutasítás politikai üzenet marad, amelyből nem tudható, hogy a hatóság gazdálkodása vagy a parlamenti ellenőrzés minősége volt-e elégtelen.

A jogi, szakmai és politikai kifogást külön kell választani

Egy költségvetési beszámoló több különböző okból lehet problémás.

Jogi kifogás, ha a kiadás jogszabályt, költségvetési felhatalmazást, közbeszerzési vagy támogatási szabályt sértett.

Költségvetési kifogás, ha a felhasználás eltért az előirányzattól, nem volt megfelelően alátámasztva, vagy kockázatot teremtett a gazdálkodásban.

Szakmai kifogás, ha a beszerzett rendszer, szolgáltatás vagy támogatott projekt nem teljesítette a közfeladat célját, vagy aránytalanul drága volt az eredményhez képest.

Politikai kifogás, ha az új többség más prioritást vagy intézményi modellt akar, de a korábbi döntés jogszerű volt.

Mind a négy lehet legitim vita tárgya, de nem szabad őket összemosni. Politikai irányváltást nem kell szabálytalanságnak nevezni, a bizonyított jogsértést pedig nem szabad egyszerű politikai nézetkülönbségként elkenni.

Az NMHH válaszainak is ellenőrizhetőnek kell lenniük

Az NMHH vezetői a külső szakértők és alvállalkozók alkalmazását több mint száz informatikai rendszer működtetésével indokolták, és azt közölték, hogy a kifizetések szerződések alapján történtek, a támogatottaktól pedig tételes elszámolást kérnek.

Ezek releváns válaszok, de csak kiindulópontok. Az ellenőrzéshez szükség lenne például:

  • a rendszerek listájára és kritikus funkciójára;
  • a belső és külső kapacitások arányára;
  • a szolgáltatói szerződések időtartamára és díjazására;
  • az alvállalkozói láncokra;
  • az informatikai beszerzések műszaki követelményeire;
  • a támogatások kedvezményezetti és elszámolási adataira;
  • az ellenőrzések és visszakövetelések eredményére.

A szerződés megléte a kiadás jogcímét igazolhatja, de nem bizonyítja automatikusan a szükségességet, a piaci árat és a megfelelő teljesítést.

Az intézményi függetlenség nem jelent pénzügyi ellenőrizhetetlenséget

Az NMHH önállósága fontos garancia a napi kormányzati beavatkozással szemben. A függetlenség azonban nem jogosít fel átláthatatlan gazdálkodásra, és nem zárja ki a parlamenti ellenőrzést.

Fordítva is igaz: a költségvetési ellenőrzés nem használható az intézményi függetlenség politikai megtörésére. Ha az új többség személyi vagy szabályozási változást akar, azt nyílt jogalkotási és közpolitikai vitában kell vállalnia, nem bizonyítatlan pénzügyi vádakkal helyettesítenie.

A kiegyensúlyozott megoldás az, hogy a hatóság tételesen elszámol, a bizottság szakmailag értékel, és a szükséges korrekciót világos jogi keretben írják elő.

Mi következhet az elutasítás után?

A következő érdemi lépések lehetnek:

1. az NMHH kiegészített beszámolót és alátámasztó iratokat nyújt be;
2. a bizottság szakértői elemzést készíttet a vitatott tételekről;
3. nyilvános, tételes meghallgatást tartanak;
4. az Állami Számvevőszék vagy más illetékes szerv célzott ellenőrzést végez;
5. a bizottság új, részletes indokolással dönt a javaslat benyújtásáról;
6. bizonyított jogsértés esetén megindul a megfelelő jogi eljárás.

A folyamat eredményét nem az mutatja majd, hogy a bizottság ismét nemet mond-e. Hanem az, hogy a vitatott százmilliárdos nagyságrendű költségvetésből tételesen megállapíthatóvá válik-e, mi volt szükséges, mi volt arányos, mi volt hibás, és ki milyen korrekcióért felel.

Az új parlamenti többség akkor bizonyítja, hogy valóban új alapokra helyezi a közpénzügyi ellenőrzést, ha az elutasítást dokumentált, szakértői és jogilag követhető vizsgálat követi. Az NMHH pedig akkor védi hitelesen a függetlenségét, ha nem általános autonómiára hivatkozik, hanem teljes és ellenőrizhető elszámolást ad.